1. rész - 2. fejezet
Szeptemberi emlék
Szeptember 2.

A mai nap, kicsit kínosabb mint a többi. Felkeltem, rögtön le is hánytam a lepedőmet. Nagyon rosszul éreztem magam, de mivel anyu már nem volt, nem láttam értelmét otthon maradni. Bekaptam egy gyógyszert, amitől talán jobban leszek, talán nem, és elindultam az iskolába. Útközben éreztem, hogy jót tesz a friss levegő. Eleve szeretek sétálni, na de ha azért tehetem ezt az egészséges dolgot, hogy magamon jót tegyek, egyszerűen felemelő érzés. Az iskola messze van, 20 perccel előbb el kell indulnom ahhoz, hogy időben beérjek csengetésre. Most kicsit lassabban sétáltam, mint általában. Élveztem a friss levegőt.
Az iskolába beérve elszállt már a rosszullét minden egyes eleme, csak a friss levegőt éreztem magamban. Az órák lassacskán, de elteltek. Éppen földrajz óra volt, már javában tanított a tanárnő. Hihetetlen, hogy második nap, és már tanulunk. Egyszerűen igazságtalan a diákokkal szemben! Én éppen kalandozom valahol a gondolataimban, fürkészek, turkálok. Elmélkedem. Egyébként a kinézetem még mindig a reggeli énemre hasonlított, szóval külsőleg totál egy beszívott hörcsögnek nézhettem ki. Ezt Jerry gondolom észre is vette, csak nem mert szólni. Egészen mostanáig. Kicsengetnek, végre egy 10 perces szünetet tarthatok.
- Valami baj van? – érdeklődött aggódóan. Annyira édes, bár ezt most nem kellett volna megkérdeznie. Ugyanis Andy pontosan mögöttünk ül, és mindent lát, hall, vagy éppen következtet. Jerry felfogása egyébként nem annyira rossz, sőt. Csak éppen az arckifejezése árul el mindent.
- Ó, Jerry ilyet nem szabad megkérdezni egy lenge fiúcskától. – nevetett fel.
Nem lettem ideges. Most valahogy nincs kedvem a vitatkozásaihoz. Egyszerűen ránéztem, és elmosolyodtam. Azért még egy kicsit értelmetlenül is, de odaszúrtam neki.
            - Fiúcska? Látom nem vagy tisztában a fogalmakkal.
            - Miért, mutatsz nekem egy női testrészt magadon, amit nem kell keresni? – húzta gúnyos mosolyra a száját. Vesztettem.
Ez azért fáj. Igaz, hogy nincsenek nagy melleim, de azért ennyire nem kell kicikizni érte. Attól, hogy nem vagyok az esete, még nem kéne gyűlölködni. Én csak sóhajtottam egyet, majd odébbálltam.
Trice egész nap a fanyar képemet látta, és már tényleg úgy tűnt nem bírja tovább elviselni. Kupaktanácsot csinált az egész osztályban. Beatricet egyébként nagyon szeretik a többiek, népszerű is, bármit csinál szinte mindenki vele akar tartani.
            - Ki akar délután eljönni a strandra? – ráült a padra, és kérdezgette a többieket. Rögtön lett is 3 lány és 2 fiú akik jelentkeztek. Na, már meg is van hat ember. Persze Trice-szel együtt. Még mielőtt ki vehettem volna magam, figyelmeztetett, hogy nekem kötelező lesz mennem, szóval ne is próbálkozzak. Persze ő még külön megkérdezte Jerryéktől, a „túl kevesen vagyunk” szöveget alkalmazva. Én csak nagyokat néztem. Rettenetesen irigyeltem, mert bátor és közvetlen. Jerry és Andy beleegyeztek. Az utóbbinak nem annyira örültem, de nem lehetett semmit tenni ellene. Hát hagy jöjjön!

            Délután anyuval beszélgettem a konyhában, és éppen a strandos programmal győzködtem. Ha nem enged el anyu, Trice tuti kiborul. Rám.
            - Anya, tudod szinte mindenki ott lesz, Trice is.
            - Kicsim, te is tudod, hogy én ezt nem helyeslem. Iskola idő van. Miért nem mész és olvasol egy könyvet?
            - Ne már! Még csak másodika van. Az idő tökre olyan, mint nyáron és..
            - Menj. – sóhajtott egyet.
Ez azt jelenteti, hogy mehetek? Felüdültem, leugrottam a konyhapultról, majd adtam egy puszit anyunak az arcára. Mehetek, igen!

A strand bejárata előtt már ott vártak engem a többiek. Úgy tűnt, hogy én vagyok az utolsó ember. Beatrice nagyon megörült amikor meglátott. Átölelt, majd együtt mentünk be az öltözőbe.
            - Hihetetlen, hogy a BlueBeach még ilyenkor is nyitva tart! – áradozott.
            - Igen, én is imádom! – mondta egy másik lány, aki velünk volt, Diana.
Én csak hallgattam a beszélgetéseiket. Trice haja platinaszőke, még tavaly festette be. Azóta nem hanyagolja el, állandóan vasalja, még póthaj is van benne, hogy dúsabbnak tűnjön. Most egy nagy kontyba fogta az egészet, és így úgy nézett ki, mint egy igazi Cowboy lány. Nagyon jól állt neki ez az egész stílus. Teljesen más személyiség mint én vagyok, mégis megértjük egymást. Ezért lehet szeretni őt. Felálltam, és gondoltam elmegyek, megnézem a belső uszodát, úgyis régen láttam. Belebújtam a fürdőköpenyembe. Papucsot elfelejtettem hozni, de mi baj történhetne?
            - Én megyek, körbenézek – szóltam oda hozzájuk.
Ők csak beintettek, majd egy okéval be is fejezték velem a kommunikálást. Azért ennyire már ne legyek láthatatlan…
Ahogy sétáltam a medence körül éreztem, hogy nincs a talaj a lábam alatt. Hatalmas nagyot estem volna, ha valaki el nem kap hátulról. Jerry volt az. Mától ő lett az én hősöm. Annyira hálás vagyok neki, hogy azt egyszerűen nem lehet elmondani. Ki tudja mi történhetett volna velem. Ezt tőle is megkaptam, hogy „vigyázz jobban” „máskor hozz papucsot” „hihetetlen mennyire felelőtlen vagy” és az egyéb ilyen szövegek. Az egész napot ott töltöttük, hülyültünk, elvoltunk. Csak Andyt nem láttam sehol. Na nem mintha nagyon érdekelt volna, inkább örültem is neki, hogy csak az enyém Jerry. Igen, mert csak együtt voltunk, egymással foglalkoztunk. Imádtam azokat a pillanatokat. Már megértem, hogy Beatrice miért szerette volna, hogyha eljövök. Elhiszem, hiszek neki. Szeretem őt. Ő az én egyetlen, de legjobb barátnőm.
1. rész - 1. fejezet

A pillanat elkezdődött
Szeptember 1.

- Louis ébresztő! - egy ismerős hang kelt fel a földszintről. Juliet Grewy, az édesanyám.
- Mi van anyu? - kérdezem álmosan, közben a szememet vakarom, hogy lássak valamit.
- Mi az, hogy mi van? Hát iskola! - Felelte felháborodva - Az évnyitóra nem mentél el, legalább az első napra menj el! - noszogatott.
Beleegyeztem, bár semmi kedvem nincs a régi osztálytársak új vonásait felfedezni. Mivel az utolsó évemet járom az alapiskolában, úgy döntöttem benézek. Juliet nem nagyon akar támogatni a lógásban, és a tudta nélkül sem szeretek lógni.
Feltápászkodtam. Megmosakodtam, felöltöztem. 7:35 órakor egy ajtóbecsapódással és "mentem"- el elköszöntem.
Az iskolában ugyan az a hangoskodás ami 2 hónappal ezelőtt is, a becsengetést alig lehet hallani. Mintha el sem váltunk volna. Első óra matek. Utálom a matekot. És a nyári házit sem csináltam meg...
Louisa Anne Grewy a nevem, de a barátaim, - külön kiemelem anyámat – csak Louisnak szólítanak. Nem vagyok az a kis szürke egér, viszont nem vagyok a legmenőbb tag sem az iskolában. Nem szeretek beszélni, általában unalmas vagyok és a semmiről beszélek. Ezért sem vagyok én a leghangosabb.
Az idő eltelik, hamarosan vége az első órának és a tanárnővel elbeszéltük szinte az egész órát. Én csak csendben hallgattam, nem akartam közbeszólni.
            -Hé, Louisa! - bök meg a padtársam Jerry Gladwin.
            -Mivan? - kérdeztem suttogva, kicsit morcosan, mert megzavart az elmélkedésemben.
            -Miért nem voltál tegnap? - ő is kíváncsiskodik halkan, közben a haját igazította. Természetesen, ő mindig a szőke, tüskés haját igazgatja, hogy tökéletesen álljon. Rettenetesen helyes, és ezzel ő tisztában van.
- Őőő.. sok minden közbeszólt és nem tudtam eljönni. - mentegetőztem.
Igazából csak az a nehéz takaró nem akart engem elengedni. Még így sem hallottam, ahogy a többiek beszélgetnek a tanárnővel, valahogy nem akartam hallani. Inkább maradtam a Jerryvel való beszélgetésnél.
- Miért kérdezed egyáltalán? Hiányoztam? - kérdeztem kicsit kuncogva, hogy éreztessem vele, nem csak ő tud kíváncsiskodni.
Erre a kérdésemre elfordult. Hm, vajon miért? Nem értem ezeket a mai srácokat. Egyszer beszélgetnek veled, másodszor meg az ablakból nézegetnek kifelé.
Az óráról éppen kicsengetnek, amikor felém hajol, és mosolyogva mondja:
- Mindenkinek hiányoztál, kislány. - kacsintott! Kacsintott! Gyönyörű éjkék szemei vannak, és azokkal sosem szokott kacsintgatni. Érdekes. Szerencse, hogy mellette ülök és jól megértjük egymást, különben tuti beleszeretnék.
Most senki sem beteg, amit nagyon utálok, mert ilyenkor az egész osztály hangos, és zsúfolt. Jerry felált, és odakiált Andynek. Andy Karrich. Ezt az embert nagyon nem szeretem. Beképzelt, egoista és önző. Folyton dicsekszik, azt hiszi ő a nagy gazdag földesúr és mi vagyunk az apródok. De az életnek ilyennek is kell lennie részben, nem?
- Andy mehetünk? - kérdezte kicsit mosolyogva Jerry. Erre Andy is elnevette magát, majd bólintott. Gondolom jelezte, hogy igen, "mehetnek". De hogy hová? Nem tudom, őszintén szólva nem is akarom megtudni. Jerry a pad belső részében ült, a falhoz közelebb, így csak rajtam keresztül tudott kimenni. Átugrott, egy kicsit felháborodtam, majd elkiáltottam magam.
- Hééé! Én is itt vagyok ám!
Felálltam, de Jerry már rég a folyosón volt Andyvel.
Hátam mögött a legjobb barátnőm, Beatrice Caen hangja hallatszott meg.
- Ó, ez a Jerry milyen cuki, nemde? - kérdezte csábító mosollyal, amit én szerencsére nem láttam. Hátrafordultam, már teljesen normális arckifejezése volt, és mondta tovább a mondókáját. - Nem értelek. Annyira elvagytok Jerryvel, és ő olyan cuki, meg helyes. Miért nem tetszik neked? Mert szerintem bejössz neki.
- Most komolyan erről fogunk beszélni? - újra leültem és előrakodtam a következő órára.
- Ne csináld Louis.
- Mit ne csináljak?
- Tudod jól, hogy tetszel neki. Miért nem ragadod meg? Nem ronda a srác, sokat változott és semmi gond sincs vele. Mármint a természetével.
- Tudom de... - becsengettek. Most valahogy ezt vártam.
Ismerem Beatricet, tudom, hogy még ezzel fog nyaggatni sok időn át. Lehet, hogy el fogja érni amit akar.. De annak nem lenne jó vége.

Az egész napom körülbelül így ment el, hallgattam Trice nyaggatásait és ültem csendben a padban, az órákra alig figyelve. De valahogy most még is más ez az egész. Talán mert az utolsó év jön el. Igen..
előszó
Az égen a feketén tündöklő csillagokat látom. Nem találom furcsának - hiszen a lelkem már rég megszokta a nem emberi dolgokat. Mégis valami  mást is érzek a levegőben. Valami, amit nem lehet kézzel megfogni, de nem rossz dolog. Viszont ijesztő, hogy itt van. Látom. Látom anyát. Látom, ahogy a fekete csillagokat bámulja a tó felett. A baglyok hirtelen elhallgatnak, mintha ők is azt néznék amit én. Nem telik el tíz másodperc anya meglát és elfut. Én utána akarok szaladni, de belesüllyedek a tóba. Elmerülök, úgy érzem, hogy a víz örömmel kebelez a mélyébe. Becsukom a szemem, várom, hogy vége legyen az álomnak. De hiába. A rémálmok sohasem akkor végződnek, mikor azt szeretnénk. Kezdek megbolondulni, bepöccenni. Nem ellenkezem, mert tudom, hogy álmodom. Egyszer úgyis vége, felébredek. De a szenvedést még mindig érzem. Érzem, egyre jobban.
back to the top
&i don't know;
BLACK LOVE
Mese? Nevezd aminek akarod, de én írni fogom. Egy Louisa nevű lány. Aki erős, bátor volt, mégis a szerelem legyőzte és porba tiporta. Akit kihasználtak, hülyének néztek. Mint sok más mai tinédzsert. Ez az a történet, amelyiket még sosem írták le. Ez az a történet, amely rávilágít a mai világ embertelenségére. És ez az a történet, amely egy elveszett boldogságot keres. Vajon megtalálja?
Az oldal egy történet, nem pedig blog! A sztorit nem lophatod el, mert saját írás. A szerkesztőhöz kapcsolatba léphetsz a blogján. Mindig a legfelső a legújabb rész. THANKS! this layout was created by xochitl.