A pillanat elkezdődött
Szeptember 1.

- Louis ébresztő! - egy ismerős hang kelt fel a földszintről. Juliet Grewy, az édesanyám.

- Mi van anyu? - kérdezem álmosan, közben a szememet vakarom, hogy lássak valamit.

- Mi az, hogy mi van? Hát iskola! - Felelte felháborodva - Az évnyitóra nem mentél el, legalább az első napra menj el! - noszogatott.

Beleegyeztem, bár semmi kedvem nincs a régi osztálytársak új vonásait felfedezni. Mivel az utolsó évemet járom az alapiskolában, úgy döntöttem benézek. Juliet nem nagyon akar támogatni a lógásban, és a tudta nélkül sem szeretek lógni.

Feltápászkodtam. Megmosakodtam, felöltöztem. 7:35 órakor egy ajtóbecsapódással és "mentem"- el elköszöntem.

Az iskolában ugyan az a hangoskodás ami 2 hónappal ezelőtt is, a becsengetést alig lehet hallani. Mintha el sem váltunk volna. Első óra matek. Utálom a matekot. És a nyári házit sem csináltam meg...

Louisa Anne Grewy a nevem, de a barátaim, - külön kiemelem anyámat – csak Louisnak szólítanak. Nem vagyok az a kis szürke egér, viszont nem vagyok a legmenőbb tag sem az iskolában. Nem szeretek beszélni, általában unalmas vagyok és a semmiről beszélek. Ezért sem vagyok én a leghangosabb.

Az idő eltelik, hamarosan vége az első órának és a tanárnővel elbeszéltük szinte az egész órát. Én csak csendben hallgattam, nem akartam közbeszólni.

            -Hé, Louisa! - bök meg a padtársam Jerry Gladwin.

            -Mivan? - kérdeztem suttogva, kicsit morcosan, mert megzavart az elmélkedésemben.

            -Miért nem voltál tegnap? - ő is kíváncsiskodik halkan, közben a haját igazította. Természetesen, ő mindig a szőke, tüskés haját igazgatja, hogy tökéletesen álljon. Rettenetesen helyes, és ezzel ő tisztában van.

- Őőő.. sok minden közbeszólt és nem tudtam eljönni. - mentegetőztem.

Igazából csak az a nehéz takaró nem akart engem elengedni. Még így sem hallottam, ahogy a többiek beszélgetnek a tanárnővel, valahogy nem akartam hallani. Inkább maradtam a Jerryvel való beszélgetésnél.

- Miért kérdezed egyáltalán? Hiányoztam? - kérdeztem kicsit kuncogva, hogy éreztessem vele, nem csak ő tud kíváncsiskodni.

Erre a kérdésemre elfordult. Hm, vajon miért? Nem értem ezeket a mai srácokat. Egyszer beszélgetnek veled, másodszor meg az ablakból nézegetnek kifelé.

Az óráról éppen kicsengetnek, amikor felém hajol, és mosolyogva mondja:

- Mindenkinek hiányoztál, kislány. - kacsintott! Kacsintott! Gyönyörű éjkék szemei vannak, és azokkal sosem szokott kacsintgatni. Érdekes. Szerencse, hogy mellette ülök és jól megértjük egymást, különben tuti beleszeretnék.

Most senki sem beteg, amit nagyon utálok, mert ilyenkor az egész osztály hangos, és zsúfolt. Jerry felált, és odakiált Andynek. Andy Karrich. Ezt az embert nagyon nem szeretem. Beképzelt, egoista és önző. Folyton dicsekszik, azt hiszi ő a nagy gazdag földesúr és mi vagyunk az apródok. De az életnek ilyennek is kell lennie részben, nem?

- Andy mehetünk? - kérdezte kicsit mosolyogva Jerry. Erre Andy is elnevette magát, majd bólintott. Gondolom jelezte, hogy igen, "mehetnek". De hogy hová? Nem tudom, őszintén szólva nem is akarom megtudni. Jerry a pad belső részében ült, a falhoz közelebb, így csak rajtam keresztül tudott kimenni. Átugrott, egy kicsit felháborodtam, majd elkiáltottam magam.

- Hééé! Én is itt vagyok ám!

Felálltam, de Jerry már rég a folyosón volt Andyvel.

Hátam mögött a legjobb barátnőm, Beatrice Caen hangja hallatszott meg.

- Ó, ez a Jerry milyen cuki, nemde? - kérdezte csábító mosollyal, amit én szerencsére nem láttam. Hátrafordultam, már teljesen normális arckifejezése volt, és mondta tovább a mondókáját. - Nem értelek. Annyira elvagytok Jerryvel, és ő olyan cuki, meg helyes. Miért nem tetszik neked? Mert szerintem bejössz neki.

- Most komolyan erről fogunk beszélni? - újra leültem és előrakodtam a következő órára.

- Ne csináld Louis.

- Mit ne csináljak?

- Tudod jól, hogy tetszel neki. Miért nem ragadod meg? Nem ronda a srác, sokat változott és semmi gond sincs vele. Mármint a természetével.

- Tudom de... - becsengettek. Most valahogy ezt vártam.

Ismerem Beatricet, tudom, hogy még ezzel fog nyaggatni sok időn át. Lehet, hogy el fogja érni amit akar.. De annak nem lenne jó vége.

Az egész napom körülbelül így ment el, hallgattam Trice nyaggatásait és ültem csendben a padban, az órákra alig figyelve. De valahogy most még is más ez az egész. Talán mert az utolsó év jön el. Igen..