cannot be liked

Őszinte vallomás

2011-07-28T10:29:00.000-07:00

"Azután, hogy megöleltem Andyt, készített nekem egy kis teát. Lent volt a konyhában, én pedig fent feküdtem. Az agyam minden felé kavargott. Ez a fiú mióta lett ilyen kedves? Mindenesetre nekem egy kicsit bűzlik az egész, szóval lemegyek és megnézem."

A gombócos papucs még mindig a lábaimon díszelgett. Lesétáltam a lépcsőn, ami egyenesen a konyhába vezetett engem. Láttam, ahogy Andy forrázza le a teát. Úgy láttam az egész fiút, mintha csillagok vennék körül. Mintha fényesség lenne körülötte és a kedvessége körül. Pedig jól tudtam, hogy ez csaj illúzió. Egyszerűen szánalmasnak érzem magam, hogy az, akivel rosszban vagyok, ő segít nekem.

-Halihó! - mosolyodott el. Nem éreztem semmit. Maradt bennem ugyan az az üresség.
-Nem kéne suliba lenned? - kérdeztem kicsit gúnyosan. Azonnal észbe kaptam, hogy nem kellett volna.
Ő az egyetlen aki most törődik velem, mégis nekem áll feljebb. Hihetetlen vagyok néha magamon is megrökönyödöm. Leültem a megbánó arckifejezésemmel együtt a legközelebbi székre a pulthoz. Andy elém rakta a teát. Így melegítettem a két kezemet. Amíg előrakodott kialakult közöttünk egy hosszabb párbeszéd. Egész jól elengedtem magam, dumáltunk mindenről. Amikor megittam a teám, felálltam és beraktam a poharat a mosogatógépbe.

-Szerelmes vagy Jerrybe? - kérdezte hirtelen, nagy nyugodtsággal.
Én egy cseppet sem voltam nyugodt. Megijedtem, ugyanis a hirtelen mellettem feltűnő hangokra érzékenyen reagálok. Ilyenkor vettem észre, hogy mögöttem állt. Éreztem a tekintetét a hátamon, éreztem ahogy átszúr a szemével. Csend telepedett le ránk. Várta a válaszom, amit én is várok magamtól. Nyöghessem már ki!

-É..én... - Kezdtem bele a mondanivalómba. Igazság szerint semmilyen mondandóm nem volt.

-Nem kell semmit mondanod ha nem akarsz. - Vett egy hatalmas levegőt.

Már nem éreztem a tekintetét a hátamon. Hátrafordultam, és bebizonyosodtam róla, hogy leült az egyik székre. Most csalódott? Vagy mi van most? De komolyan, magyarázza el nekem valaki!
-Te. Figyelj. Jerrynek barátnője lett. Nem zavar? Úgy hallom szeretik egymást.

A szívembe hatalmas szúrást éreztem. Hogy mi? Ki akartam mondani: ki az a lány? hogy hívják? hány éves? hol lakik? miért pont őt választotta Jerry? Andy tudta, hogy mire gondolok. Elmosolyodott.

     -A féltékenység teljesen látszik az arcodon. Ha ennyire szereted, miért nem harcolsz érte? - felállt.
Felállt, és el kezdett öltözni. Nem bírtam kimondani a szavakat, amelyeket annyira akartam. Lesokkoltam? Észbe kellett kapnom magam, mielőtt Andy elmegy.
     -Mi.. Miért mondod ezt nekem? - futottam oda hozzá. - Ha pontosan tudod mit érzek, miért mondtad?
Már az ajtót nyitotta ki. Lehetséges, hogy ezek voltak azok a szavak? A földesúr megfogta a fejem búbját és megsimogatta.
     -Hogy fájjon neked. Hülye.

Ezzel elment. Becsukta maga mögött az ajtót, engem pedig ott hagyva a semmibe. Teljesen üresnek éreztem magam. Anyu csak késő este jött haza, nekem pedig össze kellett szednem magam. Felöltöztem, rendet dobtam a szobámban. Semmit nem éreztem, semmire nem gondoltam. Üres voltam.

Másnap elhatároztam, hogy elmegyek iskolába. Csak egy kis rosszullétre fogtam az egészet. Tudom, hogy fájni fog látni Jerryt és a barátnőjét, de ki kell bírnom, gyötört a kíváncsiság.
Ahogy beléptem a suliba, minden ugyan az. Beatrice már biztosan az osztályban volt, hát én is odamentem. A szemeim karikásak voltak, még csak nem is volt kedvem eltakarni festékkel. Hagy lássa meg mindenki, hogyan is érzek. Andy a helyén ül, Beatrice köszönt és odajött hozzám.
     -Ááá, szia, hol voltál tegnap? Annyi minden történt vasárnap, na meg tegnap ne tudd meg Jerry...
     -Nem érdekel. - vágtam a szavába.
Érzéketlen arckifejezéssel leültem a helyemre. Nem érdekelt semmi. Jerry most nem mellettem ült, hanem "kibérelt" egy külön padot. Egy másik osztályban lévő lánnyal ült, aki átköltözött hozzánk. Kecses arca volt, vékony, szőke hajjal és kék szemmel. Gyönyörű lány. Rádöbbentem: mit akarok én? Barna haj, barna szem teljesen átlagos pufi arc, pici sörhasam is kivillog mindig. Természetesen nem rám eshetne a választása, mégis fáj. Fáj, mert nem éreztem azt, hogy törődik velem.
Nagyszünetben kézen fogva sétáltak a folyosón. Beatrice és én egy padon ültünk, beszélt hozzám. Én nem tudtam figyelni, mert csak őket néztem. Megbökött hirtelen Trice, és rám förmedt.
     -Komolyan azt gondolod, hogy így megszerzed? Menj oda és mond meg neki.
Igaza van. Felálltam, és nekirontottam. Szétszedtem a kezüket, és könnybe gyűlt szemmel ordibálni kezdtem Jerryvel. Számon kértem, hogy miért? Miért?
     -Könyörgöm ne tedd ezt velem! Szeretlek. - Összerogytam.

A szemeim bedagadtak a sírástól, alig láttam valamit, de tudtam, hogy meg kell tennem.
Hatalmas reménysugárként ért az, hogy Jerry átölelt. Szorosan húzott magához, mint az anya, aki elveszett gyermekét újból megtalálta.
-Ne sírj. - suttogta a fülembe. - Most már minden rendben van. Itt vagyok veled.
Ezek a szavak jelentették nekem azt, hogy tényleg fontos vagyok neki. Tényleg engem szeret, és nem mást.

Telefonhívás

2011-05-28T13:36:00.000-07:00

"December 4. Kómásan kelek ki az ágyamból. A tegnapira gondolok, hogy nem akarom látni őket, nem akarok suliba menni. És a sálamat is elvesztettem. Kicsordult egy könnycsepp a szememből. Nagyi, most hol vagy?"

Kikecmeregtem az ágyamból. Felvettem a hatalmas gombócos papucsomat és a hálóköpenyemet. Kócos fejjel, dülöngélve levonszolom a testem a lépcsőn. Anyu a konyhában sietve sürög-forog, neki is dolgozni kell menni. Nagy üzletasszony volt ő, viszont egy olyan nő, aki a családjáról akkor is gondoskodik, ha "megszakad".

-Kincsem, miért nem vagy még felöltözve? Mindegy, egyél. -mondta, majd viharzott a hűtőhöz, egy kis narancsléért.

Megköszörültem a torkomat, hogy a lehető legbetegebb hangot tudjam kiadni.

-Anya... Ma otthon maradnék, ha nem gond.

Rám nézett azokkal a gyönyörű kék szemeivel. Látta rajtam, hogy valami aggaszt, mégsem kérdezte meg. Tudta jól, hogy ha szeretném, akkor elmondom. Megöleltem, ezzel jelezve, hogy szeretem, annyira de annyira..

-Izé... Nekem mennem kell- adott egy puszit a homlokomra, és már indult is- Csak dobj mindent a mosogatóba, majd hazajövök elintézem. És aludj tovább, felhívom az igazgatót, meg az osztályfőnököt is, hogy ezen a héten nem mész suliba. Ja és hétvégére beszéld meg apáddal, hogy mész hozzá, mert el kell mennem és nem lehetsz otthon egyedül. Na pá! -dobott még egy puszit az ajtón keresztül.

Tudta ő, teljesen tudta, hogy valami probléma van velem. Elmondhattam volna. De nem, én sosem mondtam el neki semmit. Valahogy nem éreztem a közelemben. Délután megszervezek magamnak egy mozit, kiruccanásképpen. Valami vígjátékot, hogy jobb kedvem legyen. Amint hazajön anya, szólok neki.

Elrakodtam a konyhában, és visszafeküdtem aludni.

Telefoncsörgésre ébredtem. Rejtett szám? Megvakartam a szemeim, hogy jobban lássam. Rejtett szám. Haboztam. Felvegyem? Ne vegyem fel? Á, felveszem, ki lehet olyan különleges személy aki hívhat.

-Te..tessék, itt Louisa Grewy. -nyögdécseltem álmosan.

-Ahh, szia, Itt Andy Kerrich anyukája, Juliet. Tegnap nála maradt a sálad, nem igaz?

Hatalmasat nyeltem. Mi van? Ezt nem tudom elhinni. Mi az, hogy az anyja felhív, és rögtön ezt közli? Nála maradt.. Azt elmesélte a drága fia, hogy hogy is maradt nála? Mert szerintem nem. Fél álmosan azt sem tudom, mi történik, és ilyenekkel zaklatnak? Ő csak beszél.. én pedig nem tudok egy szót sem kinyögni válaszként. Miféle választ tudnék olyan ember anyjának adni, aki ilyen gonoszra nevelte a fiát? Aki tudta, hogy nála maradt a sálam, odafuthatott volna, hogy visszaadja. Aki azt sem tudja, mit ér nekem az a sál. Aki nem ismerte a nagyit...

-Figyelsz? -kérdezte óvakodva.

Én csak arra lettem figyelmes, hogy a könnyeim újra kicsordultak.
-Valami baj van? -kérdezte Juliet.

Tuti meghallotta. Szinte száz százalékosan, hogy meghallotta a sírásom. De erre a kérdésre, zokogni kezdtem. Anya sosem kérdezte ezt meg még tőlem. Még sosem hallottam ezt a kérdést. Senkitől. A mobilom a fülemhez volt szegezve a kezem által, nem volt erőm se levenni. A háttérből hallottam hangokat, viszont nem tudtam, érthetően kivenni, hogy milyen szavak hangzottak el.

-Andy, tudod hol lakik?
-Igen.

-Menj, vidd a sálat is.

A mobil elnémult. Ugyan az a hang, amikor valaki leteszi a telefont. Csend van. Túl nagy csend. Nem fogom sokáig bírni, nem fogom ezt tovább engedni. De ilyenkor jön eszembe: mégis micsodát? Van egy gyönyörű házunk, van édesanyám aki törődik velem. És van egy apa is, igaz kicsit távolabb. Mi rossz az életemben? Talán az, hogy nincs nagyi. Nincs senki, aki esti meséket olvasson. Aki bármikor ott volt, ha kellett. Aki az egyetlen volt, aki megkérdezte, hogy "valami baj van"? Hiányzik. Annyira hiányzik. És most, hogy a sál sincs velem, most még távolibbnak érzem a jelenlétét. Zokogtam, miért ne lehetne zokogni. Egyedül vagyok.

Nyitódni hallom az ajtót. Talán anya jött meg. Nem lesz baj, ha meglát így? Megrémültem. Ott ültem az ágyamon, kitárt ajtóval. Lépteket hallottam. Ezek nem anya léptei. Ezek...

-Kukucs. Visszahoztam a sálat. -mosolyodik el..

Andy az. Most ő látott meg vörösbe dagadt szemmel, ágyamon ülve. Mosolyog. Nem hatja meg a látvány, nevethetnékje van. Mégis közelít. De miért közelít. Leült az ágyam szélére. A sálat letette, az éjjeli polcocskámra. Ott csak az alváshoz szükséges dolgokat tárolom. Ébresztőóra, szemsötétítő és még sorolhatnám. Andy nem nevetett. Igaz, nem látszott a szemében az együttérzés szelleme, de jól esett, hogy odajött. Nem vagyunk jóban, hadilábon állunk. Bár most éreztem, hogy egy kicsi fegyverszünet jól jöhetne.

-Nézd -sóhajtott fel-, nem kell elmondanod semmit, de ha valami van, akkor most mondd el nekem, mert tudod, hogy nem vagyunk valami jóban a suliban. És szerintem nem is leszünk ezek után... De amit most mondasz magamban tartom.

-Köszönöm. -mosolyodtam el. Megöleltem. Megöleltem, hálám jeléül.- Köszönöm azért, de csak rám tört a nagyihiány. Szóval, semmi egyéb nem történt, megnyugodhatsz.

-Biztos?

-Aha!

Életem első igazi baklövése

2011-05-10T14:12:00.000-07:00

"December. Hűvös lett az idő, teljesen télies, bár hó még messze nincsen. Egyszerűen gyönyörű. December harmadika, hétfő. Épp az iskolába sétálok, azon agyalok, hogy el kéne menni valahová, csak úgy, egyedül. Talán a mozi jó lenne. Igen!"

Amint bekövetkezett a december rögtön felvettem a sálamat. Régi, ósdi, pár helyen szakadt, de én mégis annyira szeretem. A gyerekkoromra emlékeztet...

Öt éves lehettem, amikor a nagyim a kórházba került. Épp az óvodai karácsonyt ünnepeltük, amikor jött a hír. Az utolsó szavai hozzám csak azok voltak, hogy vigyem oda a sálát az ágyához. Én bőgve rohantam december huszonkettedikén a hatalmas havas belvárosban, nem volt rajtam semmi csak egy hosszú felső és rövidke kis szoknya. Remegtem, fáztam, de annyira szerettem őt, hogy érte elfutottam volna a világ másik pontjára. Megfogtam a sálat, bár vissza már nem arra értem amire szerettem volna. Nelly nagyi végleg elment az élők soraiból. Gyermek voltam, de teljesen tisztában voltam a dolgokkal, meghalt, nem költözött ő sehová, most láthatom utoljára. Magamat hibáztattam évekig, hogy nem voltam elég gyors, nem tudtam teljesíteni az utolsó kívánságát. Az anyám amikor meghallotta, hogy én egyedül futkostam a belvárosban, had' ne mondjam mit szólt hozzá. Nagyi temetésén abban a sálban voltam, amivel nem érkeztem időben. Apu nem engedte, hogy a sírjába fektessem a kiegészítőt. Azt mondta: "Kicsi vagy még, de ez ösztönözzön életed végéig." Ekkor ténylegesen úgy éreztem, mindenért én vagyok a hibás.

És mily' fura ez az egész? Ezt a sálat az életem árán is megvédeném, mert ez ösztönöz engem az életben.

...

A suli most is, mint mindig ugyan úgy telt el. Unalmasan. Ahogy véget ért, és szabadon lettünk engedve, mindenki ment a saját útjára. Jerry arra felé megy, amerre én. Bevárom, úgyis mindegy. Talán későn vettem észre, vagy nem is szándékoztam észre venni, hogy Andy fut Jerry után. Ilyenkor tényleg égnek állt a hajam. Miért kell ennek mindenhol ott lennie? Miért? Miért kell mindig Jerry közelében lennie? Amint megláttam Andyt, előresiettem. Nem akarok azzal az emberrel menni egy úton. És megint csak rá gondolok. Álmodozni szeretnék egyszer egy gyönyörű szép álomról, de ez a némber folyton ott van, és folyton behatárolja az álmaimat. Szinte egész nap miatta bosszankodom. Éppen kellő távolságba kerültem Andytől, amikor utánam füttyent valaki. Ó, hát ki más, mint miszter Kerrich.
   -Várjá' ! -kiáltott utánam, a kis ....
Megálltam. Azon gondolkoztam, hogy pofon vágom. De jó erősen. Szerintem a szememből mindent le lehetett olvasni, mert az ő arckifejezése durván önbizalommal teljesen és elégedetten virít. Megvártam, arra gondolván, hogy vele van Jerry is. Próbáltam nem észrevenni a kis zavaró tényezőt, bár eléggé nehezen ment.
   -Jerry, merre mész? -kérdeztem. De mint mindig, most is bele tudott kotyogni Andyke.
   -Oh kedves, én hazakísérlek, nyugodj csak meg. -dőlt belőle a vicctelen vicc. Próbáltam tudomást sem szerezni róla, de nem nagyon sikerült, muszáj volt beszólnom neki.
   -Igazán? Akkor elkísérhetsz a temetőig, mert hiszem, hogy tárt karokkal várnának téged.
   -Na ne mondd, kis tökéletes. -kacsintott
   -Mert, mi van ha mondom? -kacsintottam úgyszintén.
   -Szerelem? -Szólalt meg Jerry. Miféle szerelem? Most meg miről beszél? Rájött, hogy bejön nekem?!
   -Mi- miféle szerelem? -kérdeztem nyugtalanul. Komolyan nem értettem miről beszélhet. Ki szerelmes kibe?
Megálltunk. Jerry arca rám szegeződött. Lehet, hogy tetszem neki? Lehet, hogy szeret? Nem, ilyenekről nem is álmodozhatok. A srác szeme lassan de biztosan Andyre váltott. Mi kettőnket néz. Ugye nem azt gondolja, hogy én Andybe vagyok szerelmes és úgyszintén kölcsönös Andy részéről? A fiú arca, komolyra váltott. Csalódással teljes arcra. Talán nem kellett volna Andyvel beszélgetnem, és nem gondolt volna ilyet. Most megint azt érzem, hogy én vagyok a hibás. Ezért a helyzetért. Ha Jerry szerelmes belém, akkor most törtem össze annyi darabra a szívét, amennyire csak lehet.
Hirtelen elkapta Andy a sálam és hátulról magához húzott. A nyakamnál volt a feje, és Jerryt nézte. Mi ez az egész? Mire megy ki a játék? Jerry dühbe borult, hatalmas dühbe. Andy elégedetten megszólalt:
   -Ugye, ugye ugye. Gladwin úr, maga teljesen elcseszte ezzel a kijelentéssel. -kuncogott Andy.
Megrémültem és elfutottam. Elfutottam, nem bírtam ki, hogy ne érezzem azt, megint csak én vagyok a hibás. A nyakamnál erős, hideg szelet éreztem. Odanyúltam és észrevettem: a sálam Andynél maradt! Nem futhatok vissza, azt nem tehetem meg. Remélem holnap vissza tudja adni, mert az a sál nekem nagyon sokat jelentett. De mi volt ez mindkettőjük részéről. Annyira... Nem tudom...

Rövidke kis nyugtató

2011-04-12T12:12:00.003-07:00

"Sírtam, Andy vállán. Végül nem tudom, mi történt. Annyira fura volt az egész. Jó helyen vagyok- fekszem. De be van csukva a szemem..Egy pillanat! Én Andy vállán sírtam? Hirtelen nyitottam ki a szemem, hogy sikerüljön felülnöm.."

Riadtan ébredtem fel az ágyamból. Ez csak egy álom volt!? Nagyon remélem.. Ránézek az órára, és látom: elaludtam. Az első óra elejét már biztosan nem érem el. Egy villámgyors fésülködés, fogmosás helyett rágó, reggeli nuku, valami ócska otthoni ruha, ami a kezembe akad és gyerünk bicajjal az iskolába.

Mire odaértem, már csengetnem kellett, ugyanis nincs nyitva az iskola "kapuja" tanítás közben. Ebből látszik, hogy félnek, nehogy megszökjenek onnan. Az út közben eszemben járt az álom. Hogy álmodhattam ekkora baromságot? Hogy Andy karjaiban sírjak? Ez csak valami rossz vicc, ami sokkosan hatott az én idegrendszeremre a tegnapi miatt.

Az osztályajtó be van csukva. Bekopogok.

-Tessék, ki az?! -hallom a tanár hangját. Benyitok, halkan bocsánatot kérek, amit meg is adott a tanár. Éppen történelem volt, amit ki nem állhatok. A tanárral együtt.

Végül is megnyugodtam, csak egy álom volt, Jerry mosolyogva vár engem, ott ül. Nem álom, most tényleg ott ül, senki nem gyilkolt meg senkit. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ilyet álmodtam.

....

szerkesztői megjegyzés: most csak ennyire futotta, SORRY TT_TT

Kimerítő pillanatok

2011-04-12T12:12:00.001-07:00

"Visszamentem sietve a part középpontjára összpontosító emberekhez. El Andytől, el attól a szörnyetegtől. Nagyon úgy érzem, hogy ki szeretne készíteni, vagy valami ilyesmi. Odaértem a verseny végére. Legalább a végére. De nagy meglepetés várt."

Amikor visszaértem, nagy meglepetés várt. Beatrice és Jerry eltűnt! Már ők is?! Hol találjuk meg majd a két személyt, ugyan ott ahol Andyt is?! Elég volt már az eltűnésekből. Most már tényleg haza szeretnék menni. Ezért el is indultam. Ott hagytam mindent, majd ők megoldják az egészet, gondoltam.

Másnap ahogy beérek, a szám egészen a földig ér- a két személy, Beatric és Jerry nem voltak ott. Csak a szüleiket láttam, síró szemmel az osztályfőnökkel, Mrs Kannel-el. Alig várták, hogy belépjek, máris lerohantak.

-Hol van a lányom te gyilkos?! -ordított rám Trice anyja. Azt sem tudtam, hogy hová kell tennem az egészet. Gyilkos? Miféle gyilkos? Mibe keveredtem már megint bele a tudtom nélkül?

-Kérem, nyugodjon meg, minden meg fog oldódni.

Mégis, mi folyik itt? Jöttek a rendőrök, az anyámat is felhívták, hogy jöjjön be. A gyermekvédelem is itt volt, szinte mindenki jött, akit csak tudtam, hogy mi az. Az egész iskola engem bámult, ahogy mentem le a lépcsőkön. Hallottam, még azt súgták mögöttem, hogy "ez az csaj, igen.", meg ilyen badarságokat, hogy gyilkos. Komolyan, nem öltem meg senkit, legalábbis én nem tudok semmiről.

Az igazgatóiban csücsülök. Jobb oldalon, a nevelőapám, Christopher, bal oldalon pedig a gyermekvédelmi csajszi, valamiféle Miss Town. Tuti nem több mint 25 éves. A rendőr, aki időközben megjött, fölém hajol, és csendben elkezdi mondani a mondanivalóját.

-Miért nem vallod be?
-Mégis micsodát?

-Azt, hogy te ölted meg Beatricet és Jerryt.

-Én nem öltem meg senkit- pattantam fel a székből, és csak akkor vettem észre, hogy felemeltem a hangom.

-Nem kell semmit tagadni! -emelte fel a rendőr is a hangját. Komolyan kinézik belőlem, hogy öltem?

-Van bizonyítékuk?

-Van. Egy szemtanú volt, ő tanúskodott ellened. -nyugodott le, majd az igazgatóhoz szólt.- hívja ide kérem Andy Kerrich tanulót.

Hogy mivan?! Andy? Az az Andy akit én ismerek??

Ahogy Andy belépett az igazgatóiba és elém került, hirtelen áttört egy hangos nevetésbe. Nevetésbe? Inkább nevezzük röhögésnek, mert ő nem tud nevetni!

-Mi a szart csináltál?! -törtem ki, leordítva Andy fejét.

Ő csak röhögött. Nem bírtam tovább. Legszívesebben pofon vágtam volna. Nem is haboztam sokat, megtettem. Ilyenkor megállt a nevetésbe, és felnézett rám. Meglátta a könnybe lábadt szememet. Hirtelen olyan gyengéden nézett. Megfogta a kezem.

-Elnézést, nem gondoltam volna, hogy ennyire megbántlak. És azt sem gondoltam volna, hogy elhiszik mindezt. Maguktól is elnézést, mert nem halt meg senki, senki nem ölt meg senkit. Én hibám.

Én csak sírtam, miközben mind a két kezemmel szorítottam Andy kezét. Nekem ez nagyon sok volt. De akkor hol vannak Beatricék? Nem szóltam, csak sírtam. Elsötétült minden, Andy vállán találtam magam. Fura, hogy pont az ő vállán sírok, annyira rossz. Rövid történet volt ez a mai, de számomra annyira kellemetlen, és iszonyatosan hosszú.

A szemeim már beduzzadtak, alig hallottam a körülöttem lévőket. Csak feküdtem Andy vállán

-Na akkor mindenki hazamehet. -nyugtatta meg őket a rendőr.

-De akkor hol vannak a kölykök? -mordult fel Jerry apja.

-Az erdei kis kunyhóban. Tök jó hely, én ott is aludtam, és kitaláltuk, hogy ők ma nem jönnek iskolába, én pedig majd azt mondom, hogy eltűntek. De jobb ötletlen tartottam ha Louisára fogom. Sajnálom.

Hallottam Andyt. Tisztán hallottam. Kiűrült a terem. A szemeim már tényleg nem bírták a zokogást. Annyira fáj... És én csak ott zokogtam Andyn, amíg az igazgatói tényleg ki nem ürült. Remélem hazamehetek.

10 perc a földesúrral

2011-04-12T12:11:00.003-07:00

"Labirintusjáték. Ez a szó valahogy nem illett a szótáramba. Főleg akkor nem, amikor már kiestem a második fordulóból. Beatrice és Jerry még mindig küzdenek. Andy már az első forduló után eltűnt.. Mi lesz ennek a vége? Haza akarok menni..."

-Felkészülni! Vigyázz! Mehettek!

Hangzott el már utolsóra a sokaknak kedves szavak, és az a hangos gong. Andy eltűnt én pedig ott vártam Jerryt és Beatricet egyedül. Amíg ők bent futkosnak és keresik a kijáratot, addig elmegyek veszek egy jégkrémet valahol a közelben.

A jégkrém finom, és hűsítő ilyen napos időben. Hihetetlen. Szeptember van és a lakosság fele lent csücsül a BlueBeachben. Szinte több az ember, mint nyáron. Találok egy sziklásabb helységet, már az emberektől távol. Ül még ott valaki. Andy az. Gondoltam odamegyek és megkérdezem miért is tűnt el.

Leülök mellé. Nem néz rám, talán tudja, hogy én vagyok az, vagy csak észre sem vett. Csendben ültem mellette, nem akartam megtörni. Gyönyörű és romantikus is volt egyszerre. Bárcsak itt lenne Jerry is! Nem. Miért gondolok én Jerryre? Talán mert vele ezt megosztani ezt az élményt olyan jó lenne. Egy barát aki mellettem áll mindenben. De most itt ülök Andy mellett, akit ellentétben Jerryvel, nem szeretek. Igaz, hogy a legjobb barátja, ezért is akarok vele egy kicsit jobb kapcsolatot teremteni.

Meg akarom törni a csendet. De mivel? Nem tudom... Valami baromságot csak tudok mondani.
-Honnan vettél nanukot? -és hihetetlen. Ő törte meg a csendet. Végre, ezt vártam.

-Mit?

-Jégkrémet...

-Jaaaaa, nem messze van egy jégkrémes bolt, de most zárt be.

Andy arcán csalódottság ült. Szerintem annyira kereshette azt a jégkrémet, lehet ezért is tűnt el. Nem értjük meg egymást. Most is kínos csend telepszik le ránk.

Elnevetem magam.

-Most meg min nevetsz? -kérdi lenézően. Ezért nem bírom őt. Hiszen csak vicceltem! Megpróbálok uralkodni magamon. Nem akarok vitát, nem akarok semmit sem. Odanyújtom a jeges finomságot.

-Kérsz? -mosolygok el. Tudom, hogy nem fogja elfogadni, de próba szerencse.

-Ebbe már te belenyaltál. Fúj. -grimasz ült az arcára. Nem tudtam mérges lenni, egyszerűen felháborodtam. A jégkrémet beledobtam Andy pólójába. Felugrott, majd levetette a pólóját és rám dobta.
-Hékáááás! -kiáltottam el- Ez hideg!

Ahogy szedtem le magamról, véletlenül belecsúszott a sziklákról egyenesen a tóba. Andy egy utolsó ugrással próbálkozott, de a végén megtorpant és megállt. Persze, mint mindig, most is számítottam arra, hogy kiabálni fog velem.
     -Ezt nem hiszem el.. -mérgelődött.
     -Minek dobtad rám? -kérdeztem én is felfújódva.
Felálltam, és egyenesen szembe álltam vele. Túl közel volt hozzám, lehetne mondani, hogy a "magánszvérámat" jóval túlsúrolta. Tudtam, ha most hátrálok, ő fog győzni és gyengébb leszek nála. Nem! Ezt nem engedhetem meg magamnak! Hát én is álltam hősiesen. De valahogy még is túl közel van... és ez rossz.
Nem bírtam tovább, meghátráltam. Ezt tudta jól, pedig reménykedtem, hogy nem fogja észrevenni.
     -Nyertem. -ferde mosolyt vetett. Be kell vallanom, tényleg szép a mosolya. Ezért olvadozik sok lány. Érdekes. Eddig észre sem vettem.
Talán tényleg igazuk van az embereknek, vagy az iskolában a diákoknak. A mi osztályunkba járnak a suli legszebb pasijai. Kék szem, fekete haj. De nekem még sosem tűnt fel. Miért pont most? Utolsó év. A két hónap alatt is öregedtünk, mindenki. Azt is mondják, hogy a legrondább lányok is ide járnak. Valahogy mi egy "különleges" osztály vagyunk. Én nem bánom ha rondának neveznek, engem nem zavar. Lehet, hogy azért, mert az évek során már megszoktam...
     -Jó, mindegy. -elsütöttem a tekintetem. Nem akarok még több érzelmet és gondolatot felfedezni magamban. Nyert. Ezt el kell viselnem és talán jobb is ez így. Szótlanul elmentem. Ahogy megyek lassan, Jerry jár a fejemben. Vajon mit szólna ehhez az egészhez? Megvédene? Egyáltalán ki mondta, hogy ide kell jönnöm? Mindegy. Már nem számít. Csak vissza akarok menni, ettől az önző embertől nagyon távol szeretnék lenni..

Szeptemberi emlék

2011-04-12T12:11:00.001-07:00

"Szeptember volt, de még mindig sütött a nap, és jele sem látszott annak, hogy már itt az ősz és közeledik a tél. A napok, hetek ugyan úgy teltek el, Beatrice találta ki a nagy "poénos" ötletet. Persze ebbe csak a négy hülye ment bele. De jó is volt..."

A mai nap, kicsit kínosabb mint a többi. Nagyon rosszul érzem magam, nem igazán kényelmesen ülök most a padba. Csak arra tudok gondolni, mikor is csengetnek ki a Földrajz óráról.

Végre. Megtörtént a várva várt csoda. Kicsengetnek.

-Valami baj van? -kérdezi Jerry. Ránézek, éreztetem vele, hogy ezt nem kellett volna megkérdeznie. A felfogása nagyon is jó, csak az a baj, hogy az arca mindent elárul. Ugyebár Andy, az a fiú akit ki nem állhatok, ott ül mögöttünk és szó szerint mindent lát. Ezért Jerry arckifejezését is.

-Óóóó, Jerry ilyet nem szabad megkérdezni egy lenge fiúcskától. -nevet fel.
Nem lettem ideges. Nem akartam vitát folytatni, ezért hátra se néztem, inkább felálltam és elmentem Trice-hez. Látta, hogy szörnyen nézek ki, és kéne egy kis segítség. Kupaktanácsot csinál, így a 10 perces szünetben.
-Ki van benne holnap délután lemenni a partra? -kérdezte mindenkitől. Még oldalba bökött és a fülembe súgott valamit, aminek csak a szikráját hallottam. - Neked bármilyen kedved is van, kötelező, szóval a kérdés nem neked szólt.

Gondolhattam volna. Jerry és Andy rögtön kaptak az ötletre, ami nekem nagyon nem tetszett. A többieknek már volt programjuk, vagy csak kitalálták. Lehet, hogy egyszerűen nem akartak eljönni. Nekem elég volt az is, hogy nem akarok menni, de mennem kell. Beatrice kedvéért ugyan, de megyek.

Másnap Beatric, Jerry és Andy is hozta a fürdőfelszerelését csak én nem. Valahogy reménykedtem benne, hogy nem visznek el. Tévedtem. És még milyen nagyot. Beatrice tudta, hogy nem fogok semmit sem hozni, ezért ő már mindent felpakolt számomra. Mondhatom remek.
BlueBeach volt a part neve. Ez egy ilyen ingyenes partszakasz volt, kicsit messzebb mint ahol mi lakunk, de mindig megéri lesétálni. Körülbelül másfél óra lehet amíg lesétálunk, ezért is siettünk. Útközben Jerry és Andy ökörködtek, én csak simán sétáltam, míg Beatrice a térképeket nézte.
     -Minek nézel térképeket, egy egyszerű úton? -kérdezem kicsit unottan.
     -Hát, ezek a labirintusi térképek, át kell tanulmányoznom őket.
     -Miféle labirintus?
     -Tudod.... Ő... Vagyis...
Kicsit szúrós szemmel néztem rá. Tudom mikor hazudik és ezzel a tekintettel el akartam érni, hogy olvasson a gondolataimban. Megtörtem. Igen, végre most az egyszer megtörtem és elmondta a teljes igazságot.
     -Na jó, feladom. Az igazság az, hogy a BlueBeach megszervezi első jótékonysági célokra használt labirintusversenyét. Befizetsz 10 dollárt és máris megnyerheted vagy a röplabdát, vagy a sportcipők egyikét. Meg ilyen teniszes, baró cuccokat adnak nyereménynek tudod...És én már befizettem neked is meg nekem is. Jerrytől elkértem még egy húszast, szóval ők is benne vannak.
Már értem miért nem akart engem otthon hagyni. Kell valaki aki benne van a marhaságaiban. Csak az bánt, hogy egyedül én nem tudtam erről az egészről.

     -Felkészülni! Vigyázz! Mehettek!
És elhangzott a nagy durranás. Mindenkinek be kellett futnia ilyen papírfal szerű labirintusba. Nagyon magas volt, csoda, hogy nem dőlt össze.. Csoportokra voltunk osztva. Minden csoportban volt vagy 20 tag és az első három jutott be a következő fordulóba. Jerry és én az első csoportba voltunk osztva, Beatric a másodikba és láss csodát: Andy a negyedikbe. Csak úgy margóra, összesen 5 csoport volt. Megbeszéltük Jerryvel, hogy ketten többre jutunk, így együtt maradtunk. Megszólalt a gong, hogy indulhatunk..
Jerry megfogta a kezem és beviharzottunk. Nagyon puha a keze. Ezt csak most veszem észre. Fura.
Én csak Jerry háta mögött futottam, nem törődtem semmivel el voltam gondolkozva. Gondolkodtam mindenen. Vajon tényleg igaz amit Beatrice mondott? Össze kéne jönnöm vele? De én nem vagyok az ideálja, nem vagyok szép sem és még sorolhatnám. De jó, és az első két ember mi voltunk! Nagyon jól tud tájékozódni Jerry, csodálom őt.
     -Remek! -ezzel a szóval megölelt.
Nem tudtam elpirulni. Még nem. Túl jó barát nekem ahhoz, hogy én el tudjak pirulni. Valahogy a barátaimba sosem tudok beleszeretni. Kár... Visszaöleltem, éreztettem vele, hogy igen én is örülök. Nagyon jól esik ez az ölelés. Talán szerelmes vagyok belé, csak nem tudom? Ez az egész még nekem kicsit nehézkes. Idővel mindennek ki kell derülnie. Érzem, hogy ki fog derülni...

A pillanat elkezdődött....

2011-04-12T12:10:00.001-07:00

"Louisa Grewy a nevem. Most 14 éves vagyok. Az anyám Juliet Grewy és az apám Mack Grewy már 8 éves koromban elváltak. Az anyám nem akarta megváltoztatni a nevét, ezzel jelezve: még mindig tiszteli apámat. Sajnos nincsenek nagyon jóban. Anyuval már régebben elköltöztünk. 3 éve járok ugyanabba a suliba. Már három éve.."

-Louisa ébresztő! -egy ismerős hang kelt fel, a földszintről. Juliet Grewy, az édesanyám..

-Mi van anyu? -kérdezem álmosan, közben a szememet vakarom, hogy lássak valamit.

-Mi az, hogy mi van? Hát iskola! -Felelte felháborodva - Az évnyitóra nem mentél el, legalább az első napra menj el! -noszogatott.

Beleegyeztem. Semmi kedvem nincs a régi osztálytársak új vonásait felfedezni. Mivel az utolsó osztályt járom az alapiskolában, úgy döntöttem benézek. Juliet nem nagyon akar támogatni a lógásban, és a tudta nélkül sem szeretek lógni..

Feltápászkodtam. Megmosakodtam, felöltöztem. 7:35 órakor egy ajtóbecsapódással és "mentem"-el elköszöntem.

Az iskolában ugyan az a hangoskodás ami 2 hónappal ezelőtt is, a becsengetést alig lehet hallani. Első óra matek. Utálom a matekot. És a nyári házit sem csináltam meg...

Nem vagyok az a kis szürke egér, viszont nem vagyok a legmenőbb tag sem az iskolában. Nem szeretek beszélni, általában unalmas vagyok és a semmiről beszélek. Ezért sem vagyok én a leghangosabb.

Az idő eltelik, hamarosan vége az első órának és a tanárnővel elbeszéltük szinte az egész órát. Én csak csendben hallgattam, nem akartam közbeszólni.

-Hey Louisa! -bök meg a padtársam Jerry Gladwin.

-Mi az? -kérdezem suttogva.

-Miért nem voltál tegnap? -ő is kiváncsiskodik halkan, közben a haját igazítja. Természetesen, ő mindig a félhosszú haját igazgatja, hogy tökéletesen álljon.

-Öhm.. sok minden közbeszólt és nem tudtam eljönni. -mentegetőztem.

Igazából csak az a nehéz takaró nem akart engem elengedni. Még így sem hallom, ahogy a többiek beszélgetnek a tanárnővel, valahogy nem akarom hallani. Inkább maradok a Jerryvel való beszélgetésnél.

-Miért kérdezed egyáltalán? Hiányoztam? -kérdezem kicsit kuncogva, hogy éreztessem vele, nem csak ő tud kiváncsiskodni.

Elfordult. Hm, vajon miért? Nem értem ezeket a mai srácokat. Egyszer beszélgetnek veled, másodszor meg az ablakból nézegetnek kifelé.

Végre visszafordul, pár perc múlva. Rám mosolyog, majd mondja:

-Mindenkinek hiányoztál kislány. -kacsintott! Kacsintott! Gyönyörű szép kék szemei vannak, és azokkal sosem szokott kacsintgatni. Érdekes. Szerencse, hogy mellette ülök és jól megértjük egymást, különben tuti beleszeretnék.

Kicsengetnek. Végre, a mai napi kívánságom ez volt. És most senki sem beteg, amit nagyon utálok, mert ilyenkor az egész osztály hangos, és zsúfolt. Jerry felál, és odakiált Andy Kerrichnek. Ezt az emert nagyon nem szeretem. Beképzelt, egoista és önző. Folyton dicsekszik, azthiszi ő a nagy gazdag földesúr és mi vagyunk az apródok. De az életnek ilyennek is kell lennie részben, nem?

-Andy mehetünk? - kérdezte kicsit mosolyogva Jerry. Erre Andy is elnevette magát, majd bólintott. Gondolom jelezte, hogy igen, "mehetnek". De hogy hová....? Nem tudom, őszintén szólva nem is akarom megtudni. Jerry a pad belső részében ült, a falhoz közelebb, így csak rajtam keresztül tudott kimenni. Átugrott, egy kicsit felháborodtam, majd elkiáltottam magam, hogy:

-Hééééééééé! Én is itt vagyok ám!

Felálltam, de Jerry már rég a folyosón volt Andyvel. Hátam mögött a legjobb barátnőm Beatrice Caen hangja hallatszott meg.

-Óóóó, ez a Jerry milyen cuki, nemde? -kérdezte csábító mosollyal, amit én szerencsére nem láttam. Hátrafordultam, már teljesen normális arckifejezése volt, és mondta tovább a mondókáját. -Nem értelek. Annyira elvagytok Jerryvel, és ő olyan cuki, meg helyes. Miért nem tetszik neked? Mert szerintem bejössz neki.

-Most komolyan erről fogunk beszélni? -újra leültem és előrakodtam a következő órára.

-Ne csináld Is... - Aki nem tudná, Louisa, az az nekem csak sima Is volt a becenevem.

-Mit ne csináljak?

-Tudod jól, hogy tetszel neki. Miért nem ragadod meg? Nem ronda a srác,sokat változott és semmi gond sincs vele.

-Tudom de... -becsengettek.Most valahogy ezt vártam..

Ismerem Beatricet, tudom, hogy még ezzel fog nyaggatni sok időn át. Lehet, hogy el fogja érni amit akar.. De annak nem lenne jó vége..

Az egész napom körülbelül így ment el, hallgattam Trice nyaggatásait és ültem csendben a padban, az órákra alig figyelve. De valahogy most még is más ez az egész. Talán mert az utolsó év jön el. Igen. Akkor még ezt hittem...